A bika neve

A TENYÉSZTÉS

Korábban sem zárható ki a tudatos szelekció és a keresztezés alkalmazása. Sok helyen azonban a jószág nemre és korra való tekintet nélkül összeállított gulyákban élt a legelőn az esztendő legnagyobb részében, s emiatt az állomány korcsosulása is előfordulhatott. Debrecen tanácsa ben foglalkozott a marhaállomány kor és ivar szerinti szétválasztásának, a tenyésztés javításának ügyeivel, de csak ben valósult meg a szűzgulya, a tenyésztésre válogatott üszőtinók elkülönített legeltetése, hogy az idő előtti vemhesítést elkerülje a város Béres A.

Ugyanott a bikák gondozásának, jászol melletti teleltetésének kezdetei is a A tenyészbikák kiválasztásáról, beszerzéséről a mezővárosi, falusi elöljáróságok vagy maguk a közbirtokosságok gondoskodtak. Az —es években a föld-mívelésügyi kormányzat is hozatott be tenyészbikákat külföldről, főként Svájcból és Ausztriából. Gazdaközösségek megbízottai az országon belül szintén messzi vidékre elmentek tenyészbika vásárlása, kiválasztása végett.

Az abaúji Hegyköz falvaiban minden közbirtokosság tartott két-három tenyészbikát. Utánpótlásért a Hernád-völgybe jártak, s Göncön, Zsujtán vettek újat az ottani kiváló tenyésztőktől. A nagykun városok a bihari Sárrét uradalmaiban vásároltak tenyészbikákat Petercsák T. Annak közelében tárolták a tartásához szükséges szénát, szalmát, abraktakarmányt. Téli időszakban a csordásnak nem is nagyon volt egyéb dolga.

A bikák, mének takarmánya a községi rétről Falurét, Bikarét került ki. A rét kaszálása, a széna takarása, behordása közmunkában falu dolga, kaláka történt. Legtöbb háztól a fiatalok jártak szénát kaszálni, gyűjteni a közbirtokossági rétre. A bika téli takarmányozására ezenfelül abrakot gyűjtöttek össze a csordára marhát küldő gazdáktól.

Az abaúji Hegyközben, akárcsak a Bódva-völgyben tehenenként 10—15 kg árpát vagy zabot, 1—2 liter korpát és egy pohár sót adtak a gazdák évente.

Nevek Bika fiúknak

Aki ezt elmulasztotta, kizárta magát a csordát fenntartó, s az a bika neve is ellátó gazdaközösségből Petercsák T. Ahol a régi közbirtokosságok feloszlottak és a közös gulyák, csordák szervezése akadozott, a tenyészbikák tartása, gondozása is nehezen ment.

Sok faluban ezért egy-egy tehetős nagygazda tartott tenyészbikát a saját gazdaságában. Maga gondozta, takarmányozta, s pénzt szedett a vemhesítésért. Főként egykori kisnemesi falvakban fordult ez elő, ahol a közbirtokosságnak nem volt földje, rétje, pásztorháza, s ahol korán megtörtént a tagosítás, azt követően pedig tanyás gazdálkodásra tértek át. A gulyás, csordás nélkül maradt faluban előfordult, hogy a bikák az utcán háltak, mert nem volt, aki bekösse őket Paládi-Kovács A.

A vad bikák kezelésének, megfékezésének számos eszköze ismeretes.

Háziállatok elnevezéseinek listája

Országszerte szokásban volt, hogy a bika mindkét szarvának hegyére rézgombot tétettek a kováccsal, nehogy emberben vagy jószágban kárt tegyen.

Általánosan elterjedt az is, hogy a hamis bika orrába vastag drótkarikát fűztek. Elég volt a karikához csatlakozó kötelet megrántani és a bika máris szelídebb lett. Vezetése csaknem mindig így történt. Istállózó tartás esetén elővigyázatból a bika farkát a háta fölött a szarvához kötözték, hogy a fejét ne tudja ökleléshez lehajtani, ha hirtelen megvadulna Györffy I. Az Alföld több vidékén előzték meg a gulyával, csordával a legelőt járó bika vadulását szemellenzővel, szemfedővel.

visszatérhet-e a hpv torokrákja méregtelenítő tabletta

Olykor zsákdarabot, máskor pedig egy szegletes, széles deszkát tábla, előte kötöztek a szarvára úgy, hogy a homlokán feküdjön. Ezáltal az állat a lába elé látott, s legelni is tudott, de támadni nem volt kedve.

Ugorj el a bika elől!

A nekiszilajodott bikát úgy fékezték meg, hogy hátulról kötélhurkot vetettek a tökire, s erősen megrántották Tálasi I. Mindamellett így is előfordult, hogy a bika felöklelte, megtaposta az eléje kerülő embert, ezzel a halálát okozta vagy egész életére nyomorékká tette. Szilaj gulyákban a folyatás vemhesítés szabadon történt. Félszilaj gulyák, tehéncsordák esetében szintén a legelőn esett meg a fedeztetés, amíg a bikák is kijárhattak a legelőre. A bikák együtt legeltetése a csordával tájanként eltérő időpontban szűnt meg.

Az abaúji Hegyközben az as évekig, a Barkóság falvaiban az es évek közepéig járhattak a bikák a csordával, de a Dunántúl sok vidékén már a század elején elkülönítették és istállóban tartották azokat.

májrák várható élettartama vastagbélrák laparoszkópia

A csordás híradással volt a gazdának tehene futosásáról, vemhesítéséről, s a hírért legalább egy kupica pálinka, meg néhány — dohányra szánt — krajcár járt neki Tálasi I.

A szarvasmarhatartás körzetei Magyarországon Az —es évektől a Dunántúlon, majd az —as évek után az Alföldön és az északkeleti peremvidéken is terjedt már a kézből való fedeztetés. Ahol több bikát tartottak, ott a gazdák választhattak közülük fajta és szín alapján. A folyatás a bikaistálló melletti udvaron vagy a közeli Bikaréten történt. A bika neve a fedeztetés módjában is a fajtaváltás és a tartásmód megváltozása, az istállózó tartás elterjedése hozott.

A tájak, falvak közötti fáziseltérések jórészt ezzel magyarázhatók. Bodrogközben az első világháború után terjedt el, hogy a bikát egész évben istállózták és nem engedték a legelő csorda közé Bodó S. A szilaj gulyában tartott tehenek ellése emberi segítség nélkül történt. A borjazó tehén a gulyaállástól távolabb húzódott és magányosan ellett meg. Nem tűrt segítséget és nem is engedett senkit sem a közelébe Tálasi I.

Ellés közeledtekor a gazda már nem engedte ki a legelőre. Ritkán, de mégis előfordult, hogy a legelőn ellett meg egy-egy tehén. Készülődvén a borjazásra a gazda az istállóban friss szalmával vastag almot készített széles spektrumú féreghajtó tabletták alá. Amikor az ellés megkezdődött, a borjú két első lábára kötélből hurkot vetett, s annál fogva húzta a borjút, a bika neve bika neve a tehén is nyomta kifelé. A tehén ivarnyílásának a népnyelvben megye, péra, méhlepényének pokla a neve.

Ellés után a tehén hamar feláll, borját lenyalja. Aztán még 5—6 napig nem hajtják ki az istállóból Schistosomiasis szer J. A borjúnevelés rideg gulyákban a tehenekre volt hagyva, s a tehén fejésével, a borjak elválasztásával keveset törődtek.

Rideg marháknál addig szopta a borjú az anyját, míg csak a teje el nem apadt. A a bika neve magyar marhafajtánál ez három hónappal az újabb ellés előtt következett be Tálasi I.

Istállózó tartásmód esetén a borjú szoptatása 10 hétig tartott. Akkor könyörtelenül elválasztották a borjút, azaz nem hagyták tovább szopni, és anyjával együtt kihajtották a legelőre.

Választásig a borjút az anyja mellett, esetleg a sarokban elrekesztett — lécből, deszkából készült — kotricban, ketrecben, kutricában tartották. Legelőn több módja volt annak, hogy a borjút megakadályozzák a szopásban.

Főként az alföldi legelőkön, tanyaszéleken ismeretes a a bika neve. Ehhez a gulyáskunyhó vagy a tanya közelében levert karóhoz szokták a borjút kikötni a fejés idejére.

A Kiskunságban a cserény mellett több borjúkaró is állt. A kikötésnél célravezetőbb volt a borjú orrára, szája elé felkötni valamilyen szopásgátló eszközt. Ezek a tárgyak a borjút nem — vagy csak kevéssé — akadályozták a legelésben, de meggátolták a szopásban.

gardasil vakcina Bangladesben a féreg fertőző

Ennek az eszközcsoportnak formai tekintetben legalább három nagyobb osztálya különíthető el. A borjú orrára kötözött szúrós eszköz sértette a tehenet. Elrúgta magától a borját, ha az szopási szándékkal közeledett hozzá. Ezt az eszközt használták Erdélyben, a Székelyföldön és az északi magyar népterületen is Vámszer G. Távolabb tekintve látható, hogy Európa-szerte elterjedt, sőt azon túl is, ahol csak a szarvasmarhatartás meghonosodott Gunda B.

Ősi formája a sündisznóbőrből készült borjúkantár, amit már a Vergilius korában élt rómaiak is használtak.

Legutóbbi hozzászólások

Lehet négyzet, téglalap alakú, s többnyire szíjjal, zsineggel kötötték fel a borjú orrára. A kaloda, szúró, fakantár elnevezésű keretes szopásgátló ugyancsak fájdalmat okozott a tehénnek, s az elrúgta magától szopni próbáló borját rúgott bornyú. Ezt az eszközt főként az Alföld és Észak-Dunántúl pásztorai, marhatartói, gazdái ismerték. Dániában, Svédországban önszopó tehenekre alkalmazták.

a férgek listájáról viszketés a férgek kezelése után

Megtalálták az eszköz párhuzamait távoli nomád török népeknél is kirgiz, jakut. Ezt a tenyérnyi nagyságú deszkalapot a felső két sarkán faragással kialakított facsapnál fogva akasztják a jószág orrába. Amikor a borjú szopáshoz emeli a fejét, a deszkalap eltakarja a száját, nem tud szopni, s az eszköz a tehenet sem szúrja meg. A billenős palóka a borjút a legelésben nem akadályozza meg, mert hátrálva azért képes legelni.

Ezt az eszköztípust főként az Alföldön használták, a Dunántúlon csupán szórványosan fordult elő például Baranya, Somogy, Vas megye. Analógiái megtalálhatók a bika neve sztyeppe legtöbb pásztornépénél baskír, kalmük, mongolde Európában korlátozott, behatárolt az elterjedtsége.

Megfigyelték Dél-Franciaországban és az Ibériai-félszigeten. A tárgy magyar népi nevei belső szóalkotással keletkeztek, s a tárgytörténethez kevés fogódzót nyújtanak. A palóka, libicke szó a billegő, a bika neve mozgásra utal Bátky Zs. A bikaborjak ivartalanítása az es évekig többnyire a pásztorok dolga volt, azóta állatorvosra bízzák.

Módozatai közül a szláv népeknél gyakori kitörés Moszyński, K. Egyéves kora előtt a bikaborjat ritkán herélték. Hagyományosan ezt is nagypénteken intézték, de a szarvasmarhát nem bilincselték meg, s nem döntötték le a földre műtét előtt, mint a lovat Andrásfalvy B.

Palócföldön a bikaborjút nekinyomták az istálló falának, s két ember a borjú fejét, fülét markolta erősen.

Gyakorlatom azonban semmi… Úgy kezdtük a párommal az egészet, hogy 40 ha gondozatlan legelőterületet volt lehetőségünk művelés alá vonni. Erre lehetett alapozni.

Διαβάστε επίσης